A folyónál

Nem volt szép idő tegnap, egész délelőtt esett, de be kellett mennem az ügynökséghez, így délután elindultam. Szerencsém volt, mert bár nem sütött a nap, a szél is fújt, de legalább nem esett. Elintéztem a dolgomat és úgy döntöttem elmegyek a folyóhoz. Vízparton mindig nyugodtabb a lelkem. Bár azt kell meg kell mondani, a Temze nem a legbarátságosabb folyók közé tartozik, a mogorva szó jutott először az eszembe, de az igazi szó erre a zord, bár lehet, hogy az időjárás is okozza ezt az érzést. A vízparton erősebb a szél, így nem sokáig időztem, körbejártam a parlamentet és megnéztem az apátságot.

A Hyde park

Már két hónapja élek a városban, és a szálloda, ahol dolgozom a Hyde park mellett van, de még most először jártam benne. Pedig ha fenn vagyok a nyolcadikon rálátni az egészre, és mégis, ha végzek túl fáradt vagyok egy sétához. Most viszont úgy alakult, hogy szabadnapon arra kellett mennem, ezért végre bevettem a parkot. A katarzis az elmaradt, nem szebb, nem jobb, mint a többi, sőt. Sok ember van, látnivaló minimális, szóval nem álmaim parkja. Közvetlenül a park mellett van egy tér, ott is megálltam, ezt a szobrot mindennap látom a buszból, jövet menet, nem tudom, rondának találom, mégis valamiért vonzó. Ti mit láttok benne?

Bristolban, a gyerekeknél.

Már vasárnap is vacak idő volt, amikor indultunk, fújt a szél, hideg volt. Kocsival jöttek értem, két óra utazás és megérkeztünk a tengerpartra, de nem lehetett élvezni, olyan hideg szél fújt. Néhány kattintás a fényképezőgéppel / mégiscsak a tengerpart, modellt álltam, még ha megfagytam is / aztán vissza a meleg autóba és irány a lakásuk. Várakozáson felüli, csendes rendes környék, szép, barátságos kis lakás. Mindenük megvan, szépen élnek, szeretik egymást, mi kell egyéb. Jót beszélgettünk, másnap főztünk, sütöttünk. Sehová sem tudtunk menni, mert egész nap esett, de nem baj, nem ezért mentem. Jól éreztem magam, mert boldogok és kiegyensúlyozottak, sokkal inkább mint itthon, és akkor megérte, hogy ezt az utat választották. Az én drága nagyfiam ma 30 éves, igazi felnőtt ember. Most már új cicájuk is van, bár én egy kisbabának örülnék igazán, de remélhetőleg az sem várat sokáig magára. Akkor az én édesanyám repülőre ül, legalábbis ezt mondta, de meglátjátok így lesz.

Az Alexandra palota és parkja

Szép időnk volt ma, bár nem olyan szép mint tegnap. Tegnap olyan meleg volt, hogy napozni lehetett. Ki is találtuk Andival, hogy napágyat veszünk, akciósan 20 fontért, és a kertben fogunk napozni. Hazacipeltük az ágyakat, kipróbáltuk, hát isteni volt, de nem sokáig élvezhettem, mert hivatalba kellett menni, adószám ügyben. Ma délelőtt felállítottuk az ágyakat újra, de az enyém anyaga elkezdett foszladozni, természetesen az Andié nem, csak az enyém. Lehet visszacipelni, és kicseréltetni. Ilyen az én formám. Ma délután megkerestem az Alexandra palotát, nem volt nehéz, mondták, hogy milyen busz megy arra. Gyönyörű szép volt, különösen a panoráma. Rá lehet látni a városra. Be nem mentem, biztosan látogatható, de nem akartam költeni, végtére is már megjutalmaztam magam egy napággyal. Remek kis kirándulás volt.

A mai szabadnapom azzal telt, hogy cipőt vettem magamnak. Na ez nem volt olyan könnyü. Nagy lábon élek, és ráadásul széles is. Az a cipő már teljesen szét ment, amit eddig használtam a munkához, tehát muszáj volt újat venni. Jó sok boltban voltam, mire találtam egy megfelelőt. Közben nézelődtem, élveztem a napsütést. Találtam útközben egy gyönyörü templomot. Itt a mi utcánkban is van egy kis templom, St Philip, nagyon helyes, majd megnézem belülről is, de csak vasárnap lehet, én meg akkor mindig dolgozom. Mutatok egy igazi londoni buszt, ezzel járok mindennap. A buszok csak akkor állnak meg a megállóban ha leintjük őket, mint a stopposok. Furcsa szokás. Az viszont tetszik, hogy a buszsofőr bevárja a felszállni igyekezőket. Az is tetszik, hogy a zebrán mindig a gyalogosnak van elsőbbsége, és ezt szinte mindenki betartja. Hát otthon nem így van, ezt tudjuk..

A ház, ahol élünk...

Minden ház egyforma. Tulajdonképpen emiatt könnyű eltévedni, nekem már sikerült. Na, nem vesztem el, végül megtaláltam a helyes utat, de nem könnyű eligazodni. A házat szeretjük, birtokba vettük mind a kilencen és szeretnénk ha szép lenne a környezetünk. Nem mindenki lelkes, de a többség igen. A lányok ültettek a kiskertbe jácintot, iriszt, én redbetettem az elszáradt pálmát, szóval sok munka van még, de szép lesz. Rita kifestette a konyhát, néhány dísz is került bele, tervezünk ezerrel. Jó itt. Ez a mi házunk /egy kicsit!/

Nőnapi séta a Downhill parkban

Itt már tavasz van. Nyílnak a virágok, rügyeznek a fák, a mai sétám egy élmény volt. London egy zajos nagyváros, de vannak kis szigetei a nyugalomnak, mint a parkok. Ez a park 5 percre van a házunktól, ha felüdülésre vágyom, ide érdemes ellátogatni. Sajnos nem sikerült elcsípnem egy mókust sem, pedig rengeteg ugrándozik a fákon és a füvön. Nem félnek az embere ktől, mintha tudnák, hogy az nem bántja őket.