Bristolban, a gyerekeknél.

Már vasárnap is vacak idő volt, amikor indultunk, fújt a szél, hideg volt. Kocsival jöttek értem, két óra utazás és megérkeztünk a tengerpartra, de nem lehetett élvezni, olyan hideg szél fújt. Néhány kattintás a fényképezőgéppel / mégiscsak a tengerpart, modellt álltam, még ha megfagytam is / aztán vissza a meleg autóba és irány a lakásuk. Várakozáson felüli, csendes rendes környék, szép, barátságos kis lakás. Mindenük megvan, szépen élnek, szeretik egymást, mi kell egyéb. Jót beszélgettünk, másnap főztünk, sütöttünk. Sehová sem tudtunk menni, mert egész nap esett, de nem baj, nem ezért mentem. Jól éreztem magam, mert boldogok és kiegyensúlyozottak, sokkal inkább mint itthon, és akkor megérte, hogy ezt az utat választották. Az én drága nagyfiam ma 30 éves, igazi felnőtt ember. Most már új cicájuk is van, bár én egy kisbabának örülnék igazán, de remélhetőleg az sem várat sokáig magára. Akkor az én édesanyám repülőre ül, legalábbis ezt mondta, de meglátjátok így lesz.